Schuler Dezső professzor, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Gyermekgyógyászati Klinika és az azóta megszűnt Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet korábbi főigazgatója és a klinika gyermekpszichológusa, Polcz Alaine vezették be és kezdeményezték országszerte, hogy a gyerekkórházakban ápolt kis- és serdülőkorú betegek mellett szüleik a kezelések alatt is bent maradhassanak, ne csak a heti pár órás látogatási időben lehessen együtt a család. Szemléletformáló munkájukat Dr. Bakos-Tóth Márta játszószobák kialakításával, kórházi pedagógiával, az egész családra kiterjedő pszichológiai gondozással egészítette ki. Hármójuk munkásságának köszönhetően fokozatosan váltak nyitottá és a gyermekek alkotói készségét is ösztönzővé a gyermekgyógyászati intézmények.
Idővel azonban a klinikán tartózkodók száma megkétszereződött, és a hely egyre szűkösebb lett. Schuler Dezső professzor a nyolcvanas évek közepén az intézmény kibővítése érdekében megszerezte a klinika melletti két szomszédos telket. Az új épületszárny tervei rövidesen elkészültek, azonban az építkezés megkezdéséhez nem állt rendelkezésre elegendő forrás, s így az ambulancia épülete csak közadakozásból valósulhatott meg.
Ezért 1989-ben a klinika munkatársai és támogatói elhatározták, hogy a támogatások hatékony begyűjtése érdekében alapítványt hoznak létre. Ezt az is indokolta, hogy a Tűzoltó utcai Gyermekklinika lett az 1971-ben kiépített daganatos és leukémiás gyermekeket kezelő országos hálózat központja. A klinikán tehát jelentősen nőtt azon daganatos és fehérvérűségben szenvedő gyermekek száma, akik különösen igényelték az állandó szülői jelenlétet.
A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítványt 1989 novemberében az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Gyermekgyógyászati Klinikája és egy magánszemély, Csizmadia Tamás alapította. Az alapítvány kiemelt célja a tumoros és leukémiás gyerekek kórházi környezetének javítása, rehabilitációjának segítése, valamint a tudományos kutatás támogatása.
Az alapítványt a Fővárosi Bíróság 1990. március 20-án jegyezte be, 1998. január 1-jén pedig 12. Pk. 61994/9. szám alatt közhasznúvá nyilvánította. 2005 novemberében a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért kiemelten közhasznú alapítvány tagszervezete lett.
Dr. Schuler Dezső professzor üdvözlete
Kedves Szülők, Adományozók! Tisztelt Olvasók!
Jövőnk záloga az egészséges és boldog gyermek. Alig képzelhető el nagyobb csapás, mint amikor egy jól fejlődő kisgyermeknél daganatos vagy leukémiás betegséget diagnosztizálnak. Igaz, az utóbbi időben a betegség magas százalékban gyógyítható, mégis halálos veszedelmet jelent.
A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány célja, hogy a beteg gyerekek a lehető legkorszerűbb ellátásban részesüljenek és kezelésük okozta szenvedéseiket szüleik jelenlétével, barátságos kórházi környezettel, kreatív programokkal, játékkal enyhítse. Fontos feladatának tekinti továbbá a gyermekek rehabilitációs gondozását a gyógyulás után is, a társadalomba való visszatérés és az esetleges visszaesés korai felfedezése érdekében.
Mindez még a legfejlettebb országokban is csak a civil társadalom, az alapítványok segítségével lehetséges. Ott már a társadalom felismerte az adakozás szükségességét, és hazánkban is egyre több önzetlen adakozó támogatja a közjót szolgáló alapítványokat jövedelemadója 1%-ával vagy más formában.
Kiadványunkban szeretnénk áttekintést adni alapítványunk céljairól és két évtizedes tevékenységéről, az alapítókról valamint a szervezet által támogatott gyermekeket kezelő SOTE II. számú (Tűzoltó utcai) Gyermekklinikáról.
Reméljük, ezzel segíthetjük döntésüket, hogy a jövőben is támogassák alapítványunkat és a klinikán kezelt daganatos beteg gyermekeket.
![]()
Dr. Schuler Dezső professzor emeritus,
a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kuratóriumának alelnöke,
a Gyermekklinika korábbi igazgatója








