2012. évi céljaink

A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 2012. évi gyűjtéseinek fő célja a II. sz. Tűzoltó utcai Gyermekklinika Intenzív osztályának teljes megújítása.

Ennek során a betegek megfelelő körülményeinek biztosítása érdekében az egyetlen nagy helységből gyermekbarát, jól felszerelt egyágyas elhelyezést biztosító szobák kerülnek kialakításra.

Ugyancsak tervezzük a közvetlen betegellátást szolgáló elavult műszerpark felújítását, kiegészítését és cseréjét.

A kor szellemének megfelelő felújítás és modern műszerek beszerzése nagyon jelentős költségekkel jár, melynek fő támogatója az Önök segítsége révén alapítványunk lehet!

A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 2011-es évi nagyprojektje

A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 2005 novemberében az Országos Szövetség a Daganatos és Leukémiás Gyermekekért kiemelten közhasznú alapítvány tagszervezete lett.

Alapítványunk megalakulása óta a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kiemelt szerepet játszik. dr. Schuler Dezső professzor, az Alapítvány kuratóriumának alelnöke szavaival élve „A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány célja, hogy a beteg gyerekek a lehető legkorszerűbb ellátásban részesüljenek és kezelésük okozta szenvedéseiket szüleik jelenlétével, barátságos kórházi környezettel, kreatív programokkal, játékkal enyhítse”.

Ennek szellemében az alapítvány kiemelt célja a tumoros és leukémiás gyerekek kórházi környezetének javítása, rehabilitációjának segítése, valamint a tudományos kutatás támogatása.

A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány több mint két évtizedes működése során a legkülönfélébb fejlesztésekkel, beruházásokkal segítette a Tűzoltó utcai Gyermekklinika gyógyító munkáját. Egyik legjelentősebb lépése a klinika ambuláns épületén két további emelet felépítése volt, ahol szálloda-jellegű, fürdőszobás baba-mama szobák és egy korszerű, légkondícionált rehabilitációs tornaterem helyezkedik el. Feltétlenül érdemes még megemlíteni a két klinikaépület régi tetőszerkezeti felújításának támogatását, a hematológiai osztály felújítását, a neurológiai és endokrinológiai osztályok részleges felújítását, az immunológiai osztály kiépítését. Nem kevésbé fontos az sem, hogy az Alapítvány támogatásával megépült az udvari tetőszerkezet, a tornateremhez és a baba-mama szobákhoz vezető lift, sikerült felújítani a szülők és gyermekek elhelyezésére szolgáló, úgynevezett CLIC-lakásokat.

2011 rendkívül fontos év volt az Alapítvány és a Klinika életében. Idén sikerült megvalósítani azokat az óriásprojekteket, amire a Gyermekklinikának már nagyon hosszú ideje szüksége volt: a VII. épület és a IX. épület teljes tetőfelújítása, és a IX. épület padlásterében légtechnikai berendezések elhelyezésére alkalmas gépház megépítése.

A VII. épület tetőszerkezete alatt nővérlakások vannak, melyek újabb és újabb beázásokkal kezdtek tönkre menni. Ez a fizikai kellemetlenségek mellett lelki terhet is jelentett az amúgy is nehéz körülmények között dolgozó nővéreknek, látható volt, hogy „elvándorlási kedvüket” is fokozta. A Klinika felismerte, hogy a tarthatatlan helyzetet meg kell oldani, és már előző évben megkezdte a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány segítségével felújíttatni a tetőszerkezetet. A VII. épület munkálatai 33,1 millió forintba kerültek. A költségek nagyobbik részét, 19,6 millió forint értékben a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány állta, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika Betegeiért Alapítvány 13, 5 millió forinttal segített.

A IX. épület igen leromlott tetőszerkezete még ennél is rosszabb állapotban volt. Itt is állandósultak a beázások és ez veszélyeztette a Klinika összes műtőjének működését, hiszen itt vannak elhelyezve a műtők légkondicionáló berendezései. Itt ki kellett cserélni az egész tetőszerkezetet, az összes gerendát, cserepet, a padlásablakokat, és fel kellett újítani a tetőfeljárót.

A tető alatti szinten a Klinika különböző osztályai helyezkedtek el. Itt néhány havi rendszerességgel, gyakorlatilag minden nagyobb esőzés után komoly beázások és károk keletkeztek, amely osztályok ideiglenes lezárását, majd vakolását és újrafestését igényelték. A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány hathatós segítségével teljesen újjáépült a sebészeti osztály, a belgyógyászati intenzív osztály, valamint a kardiológiai és gasztroenterológiai osztály. A IX. épületen zajló munkákat teljes egészében a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány finanszírozta, ennek megfelelően 33,4 millió forinttal tudott segíteni.

Egy ilyen és más hasonló volumenű beruházás még a legfejlettebb országokban is csak a civil társadalom, az alapítványok segítségével lehetséges. Az eredményes gyógyító- és kutatómunka fenntartása érdekében a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány a továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy az ehhez szükséges források folyamatosan a klinika rendelkezésére álljanak.

Itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy köszönetet mondjunk a Klinika és betegeink nevében is az Alapítványnak felajánlott segítségekért és adományokért. Ezek nélkül a lelkes támogatások nélkül az Alapítvány munkája ellehetetlenülne és a Tűzoltó utcai Gyermekklinika komoly anyagi forrásoktól esne el, ami sokszor létfontosságú beruházások elmaradását jelentené.

Kérjük lelkes és hűséges támogatóinkat, magánszemélyeket és cégeket egyaránt, hogy továbbra is lehetőségeikhez mérten támogassák a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, ezáltal a Tűzoltó utcai Gyermekklinika működését, és ajánljanak minket további lehetséges támogatóknak. Köszönjük.

A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika minden betegének, hozzátartozóiknak és dolgozójának boldog új évet kíván!

Gyürk-Dukász Hanga

Félmillió forintos támogatás

Február 25-én 14.00 órakor a Semmelweis Egyetem II. sz. (Tűzoltó utcai) Gyermekklinikáján kezelt 10 legrászorultabb daganatos-leukémiás beteg gyermek és családja a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány által – Dr. Sebes Miklósné végrendeletének megfelelően – a hagyatékából félmillió forintos támogatásban részesül.

Vár az Angyalok Erdeje!

December 6-tól Január 6-ig várja sok szeretettel a látogatókat a Felvonulási téren a 12-es számú karácsonyfa, melyet a Sandoz Kft. támogatásával állítottak alapítványunknak az 500 nemes cél egyikeként az Angyalok Erdejében. A térre látogatók sms-ben szavazhatnak az alapítvány karácsonyfájára, hogy megnyerhessük az 5 millió forintos fődíjat!

Szociális munkás a gyermekklinikán

Április elején a gyermekonkológiai hálózat intézményei közül elsőként SZOCIÁLIS MUNKÁS kezdte meg tevékenységét a SE, II. sz. (Tűzoltó utcai) Gyermekklinikán, az Alapítvány alkalmazásában a betegek szociális problémáinak könnyebb megoldása érdekében. Abban bízunk, hogy számos hátrányos helyzetű beteg számára sikerül így hosszú távú megoldást találni a beteg gyermekek otthoni körülményeinek javításában.

Kedves Barátunk!

A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány 20 éves jubileumi ülésének alkalmából kiállítást rendezett a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelt daganatos és leukémiás gyerekek rajzaiból. A rajzokat honlapunkon árverésre bocsátottuk, hogy az így befolyt összeget a beteg gyermekek gyógyítására fordíthassuk.

Licitálni a képekre kattintva, az ott megjelenő űrlap kitöltésével lehetett, az egyes képek alatt szereplő aktuális licitet minimum 500 forinttal meghaladó összeggel. A beérkező felajánlásokat munkatársunk összesíti. A licit nyertesének nevét, amennyiben ehhez hozzájárul, a honlapon közzétesszük.

Köszönjük, hogy adományával segítette a gyermekek gyógyulását!

20 éves évforduló

Alapítványunk idén ünnepli fennállásának 20 éves évfordulóját. Ez alkalomból 2009. április 23.-án jubileumi ülést tartunk, melyre szeretettel várjuk az alapítvány támogatóit. További részletek »

Élet a gyermekklinikán

Számos ismert személyiség, illetve nagyvállalat tesz azért rendszeresen, hogy a klinikán kezelt gyerekek mindennapjai kellemesebben teljenek. A pekingi olimpia ideje alatt például olimpiai bajnok vízilabdázóinkkal, Steinmetz Barnával és Szívós Istvánnal szurkolhattak együtt az onkológiai osztályon ápolt gyerekek. Vajda Attila olimpiai bajnok árverésre bocsátotta aranylapátját, melynek bevételéből a játszóházat támogatták. A hazai nagyvállalatok pedig az orvosi műszerek mellett szórakoztató elektronikai berendezések adományozásával is segítik a klinikát.

Jeles napok a kórházban

A kórház falain belül tölteni az ünnepeket szomorú és lehangoló, kiváltképp a legkisebbek számára, de az alapítvány azokra a kis betegekre is odafigyel, akik a kezelések miatt a meghitt pillanatokat kénytelenek otthonuktól távol tölteni.

Minden farsangkor, Mikuláskor és karácsonykor ismert és közkedvelt művészek, Gáspár Laci, Baby Gaby, Kefír, az Alma zenekar, Fenyő Iván, Lala bohóc, bűvészek, artisták, valamint lelkes önkéntesek szórakoztatják a gyerekeket.

A gyermekklinika történetében hagyományosnak számít a gyereknap, amelyet egy közeli sporttelepen tölthetnek a klinika betegei, ahol az ügyességi játékok mellett bekapcsolódhatnak a Rippel-fivérek akrobatikus mutatványaiba is.