A Tűzoltó utcai Gyermekklinika: egy sikertörténet
Az elmúlt évek gazdasági problémái és az egészségügy nehéz helyzete ellenére a gyermekkori leukémiás és daganatos megbetegedések gyógyulásának növekedése az egészségügy egyik sikertörténete.
Míg gyermekkorban a leggyakoribb malignitás, az akut limfoid leukémia az 1960-as években még több mint 90 százalékban halálos megbetegedés volt, addig 1989-ben 51,7 százalék, 2008-ban pedig már 76,7 százalék volt az ötéves túlélés aránya (a 2003-ban megbetegedettekkel bezárólag).
Ez az óriási eredmény az újabb gyógyszerek azonnali hazai bevezetésének, az egész országban egységes, korszerű kezelésnek, az orvosok, nővérek és a szülők áldozatos munkájának és persze a kis betegek akaraterejének köszönhető. Természetesen vannak olyan ritkább daganatos betegségek, melyekben a túlélés valószínűsége lényegesen alacsonyabb,
összességében véve azonban a gyermekkor összes rosszindulatú betegségeit tekintve ma a daganatok ötéves túlélési aránya, azaz a teljes gyógyulás esélye 66 százalék.
2007-ben a Semmelweis Egyetem I. és II. Gyermekklinikájának onkológiai osztálya egyesült. Így a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán kezelik az ország minden második leukémiás, illetve daganatos gyermek betegét, azaz annyit, amennyit az ország összes többi onkológiai központjában együttvéve. Itt dolgozik a legtöbb gyermekonkológus szakorvos, akinek munkáját speciálisan képzett nővérek, három pszichológus, két gyógytornász, két pedagógus és egy játékterapeuta segíti.
A Tűzoltó utcai Gyermekklinika sikereihez nagyban hozzájárul, hogy a Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány hosszú évek óta tevékeny részt vállal a gyermekbarát környezet kialakításában, fenntartásában, a tudományos kutatómunka támogatásában, valamint segíti a beteg gyerekek szakszerű, hatékony rehabilitációját.
Az eredményes gyógyító- és kutatómunka fenntartása érdekében az alapítvány a továbbiakban is mindent megtesz azért, hogy az ehhez szükséges források folyamatosan a klinika rendelkezésére álljanak.







