A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítványt 1989 novemberében az Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Gyermekgyógyászati Klinikája és egy magánszemély, Csizmadia Tamás alapította.

SOTE II. sz. Gyermekgyógyászati klinika

A gyermekhalandóság ellen küzdő Szegény Beteg Gyermek Egyesületet 1885. június 29-én Dr. Szalárdy Mór alapította. Az egyesület által működtetett Tűzoltó utcai Fehér Kereszt Gyermekkórház 1913-ban nyilvános lett, betegforgalma folyamatosan emelkedett. Dr. Heim Pál professzor nevéhez fűződik a kórház gyermekgondozónői tanfolyamainak megszervezése. 1921-től a "Heim nővérek" kétéves továbbképzést követően gondozónői oklevelet kaptak.

Az épületet a II. világháborúban súlyos bombatalálat érte. A romos épületben működő gyermekkórház 1946-ban klinikai rangot kapott mint a Budapesti Orvostudományi Egyetem (jelenleg Semmelweis Egyetem) II. Gyermekgyógyászati Klinikája.

A klinika első tanszékvezető professzora a kórház addigi főigazgatója, Dr. Petényi Géza egyetemi magántanár lett. 1956-ban az épület, ahol a forradalom alatt sebesülteket is kezeltek, ismét súlyos károkat szenvedett.

Petényi professzor halála után, 1967-ben az intézmény vezetését Dr. Kerpel-Fronius Ödön akadémikus, egyetemi tanár vette át, aki különösen a csecsemőkori sorvadás, só-víz háztartás és az endokrinológia területén tett világszerte elismert megállapításokat. Amikor 1976-ban Kerpel-Fronius professzor nyugállományba vonult, a klinika igazgatásával addigi munkatársát, Dr. Schuler Dezső egyetemi tanárt bízták meg. A nemzetközileg elismert professzor nevéhez fűződik hazánkban az emberi kromoszómák vizsgálatának bevezetése, a gyermekkori leukémiák és rosszindulatú daganatok korszerű gyógyítása, az országos gyermekonkológiai hálózat és a betegregiszter létrehozása.

A klinika vezetője 1994. július 1-től Dr. Fekete György egyetemi tanár, a klinikai molekuláris genetika külföldön is elismert művelője.

Dr. Szabó András üdvözlete

Kedves Szülők! Tisztelt Támogatók!

A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány megalakulása óta a Tűzoltó utcai Gyermekklinika működésének legfontosabb segítője. Az alapítvány kuratóriuma rendszeresen, évente egyeztet a klinika vezetésével arról, milyen fejlesztésekre, műszerekre, orvosi és gyógyító eszközökre, mely tevékenységek anyagi támogatására van szükség.

Nincs olyan része a klinikának, amelynek korszerűsítésében, felújításában az alapítvány ne vállalt volna aktív szerepet. Intézményünk fennállásának 120. évfordulójára új épülettel, mama-baba szobákkal és korszerű, tágas tornateremmel gazdagították ápolási, rehabilitációs lehetőségeinket.

Az alapítvány és a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kapcsolata példaértékű, a támogatások célja minden esetben a gyógyítási körülmények javítása és az itt ápolt gyermekek sikeres gyógyulása. Az adakozó magánszemélyek, intézmények, szervezetek biztosak lehetnek abban, hogy a nemes célra szánt pénzt kizárólag erre használják fel.

Az alapítvány két évtizedes folyamatos, értékes támogatását ezúton is szeretném megköszönni klinikánk valamennyi dolgozója nevében. Őszintén kívánom, hogy áldozatos munkájukhoz a jövőben is minél több jó szándékú segítséget kapjanak!

Dr. Szabó András egyetemi tanár
a Gyermekklinika igazgatója

Országos Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Intézet

Az Országos Csecsemő és Gyermekegészségügyi Intézet első főigazgatója Kerpel-Fronius Ödön professzor volt, majd az intézmény vetetését 1976-tól Schuler Dezső professzor vette át. Az intézet határozottan állást foglalt a megelőzés és korszerű terápia mellett; megszervezte, illetve bevezette az egészséges fejlődést biztosító szűrővizsgálatokat. Az ÁNTSZ segítségével az ország egész területén ellenőrizte a gyermekorvosi ellátást, feltárta a hiányosságokat és szorgalmazta az Egészségügyi Minisztériumnál az optimális gyermekorvosi ellátáshoz szükséges feltételek biztosítását. Legfőbb célja a csecsemőhalálozás csökkentése és az egészségügyi ellátásban fellelhető földrajzi, társadalmi különbségek felszámolása volt.

1971-ben ezzel a céllal jött létre a gyermekonkológiai hálózat is, amely lehetővé tette, hogy a daganatos és leukémiás gyermekek az ország egész területén egyenlő esélyt kapjanak a gyógyulásra. E cél elérését szolgálja a Tumor-Leukémiás Gyermekekért Alapítvány is.

Csizmadia Tamás

Csizmadia Tamás a következőképp vall az alapítványról:

„Gyermekemet súlyos tumor-leukémiás betegként kezelték a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán. A leromlott, vérzékeny gyermekre hosszantartó, nehezen elviselhető kezelések vártak. Örömmel közölhetem, hogy a klinika orvosainak fáradozásai, az ápolószemélyzet, pszichológusok odaadó munkája eredményeként kisfiam, Csaba teljesen meggyógyulva, pszichikailag sértetlenül vészelte át a kezelések megpróbáltatásait. Ma 33 éves boldog családapa, vállalkozó.

Hosszú időt töltve a klinikán azt tapasztaltam, hogy az alkalmazott terápiák hatékonysága megnövekszik, ha a kezelt gyermekek közérzete jó, szülői szeretet veszi körül őket, nem szenvednek hiányt játékokban, környezetük barátságos.

A Tumor Leukémiás Gyermekekért Alapítvány ezen célok megvalósítását szolgálja.”